Trombitás István
Jó napot kérem, István vagyok, értem kérem harakiri van, nagy motoros voltam, igen, megőrültek értem a lányok, igen kérem, szétszedtek, én ezermester vagyok kérem, igen, trombitás, Hacki Tamás kettő, igen, gyermekkorom óta művelem a dolgokat, igen, több szakmával rendelkezem, igen, engem kérem rátettek a világörökségre, igen, a katonazenekarban játszom igen, trombitán, ezt hallgassa: trumpppappa-truu-truppa-traaa-tra-traa-tra-tumppapa.
Húha, jó napot... Jézusom.
(Na tessék, az első vevőm egy bolond. És én most hogy fogom őt kitessékelni, nekem dolgoznom kéne, kitalálni végre a bolt berendezését, megírni az elmaradt selejtezési jegyzőkönyveket, visszáru jegyzőkönyvet, átutalni a járulékaim a NAV-nak, megrajzolni az ikonokat, arculatot csinálni, bélyegzőt, ajánlatot kérni mobil kézmosóra, megrajzolni a Zebegény térképet, biciklikosarat keresni, begépelni a Vasparipa étlapját, megcsinálni a hűtő- és a takarítási naplót, kicserélni a plakátot, beárazni, kinyomtatni, felragasztani a cerbonák meg a sebtapaszok árait... Ne most kérem!)
És ő csak trombitált és trombitált, a láthatatlan hangszerét a szája elé emelte és járatta az ujjait ott ahol a billentyűknek kell lennie, és tulajdonképpen vicces volt és egész jól is fújta, csak hogyan lesz ennek egyszer vége.
Az ajtóban már közönségünk is lett és ő ettől lázba jött.
- ...rendes lélek vagy, homlokodon látni. (Fenét, hát most könyörgök, hogy a bácsi valaki másnak udvaroljon 
.) Megmutatom, hogyan kell kérem egy 60x60-as kockában bemutatni a koreografát, kérem, tessék figyelni!
Jajj! Segítség!
Elkapott, rángatott, pörgetett és trombitált, aztán könyörögtem, hogy elég legyen már, megkegyelmezett, és megtapsoltak minket. Visszakísért a helyemre, kezet csókolt, megköszönte az anyámnak.
- Na, megvoltál énvelem elégedve?
Máris kint volt a nézőknél és ott fújta tovább.
És már ők is feladták, és elmentek, megköszönve a csodás műsort és megintcsak ketten maradtunk, és a Szabi csak nem jött és ő meg trummpappázott, mivelhogy ő Hacki Tamás kettő és őérte kérem osztályharc van, meg harakiri. Esküszöm az elmúlt egy órában nem vett levegőt, nem volt ideje. Mert valami dolga volt az ejfor erőkkel, meg felajánlást tett és kifestette a templomot és őáltala ülnek a hívek a padon, meg kicsit később már Lurdes-ban a padon, és őáltala kezdik a Hímnuszt az Országházban, igen, kérem...
Sosem lesz ennek vége.
És megjött a Szabi, meg addigra az ő torka is kezdett fáradni és mégis vége lett.
Begyűjtött pár szórólapot, összecsomagolt, valamit mondott a szívről, és távozott.
-
Le akartam fotózni, merthogy ezt senki nem fogja elhinni nekem, meg le sem tudom majd írni érzékletesen, de amikor felemeltem a telefont, elkapta a csuklóm, és táncoltatni kezdett megint, alig tudtam szabadulni, úgyhogy többé nem kockáztattam meg aztán. A telefon diktafonja meg nem az igazi, nem ad vissza a trombitálásból semmit. Úgyhogy kénytelen vagyok mindenkinek a fantáziájára bízni a történteket.