Termékkörök száma
Váratlan fordulat: végre, annyi a "héten hétfőn/szerdán/nem baj, majd pénteken beadjuk" fogadkozás után tényleg lementünk ma az Önkormányzatba.
Reggel még az ágyban törökülésben megpróbáltam kitölteni a rubrikákat a tevékenységet bejelentő, meg az iparűzési adós lapokon.
Az iparűzésit hagyjuk - semmit nem értettem belőle, borzalmas.
Sokkal izgalmasabb a működési engedély. Mert akkor már nincs mese, most már tényleg meg kell nyitni a megjelölt napon, és ott kell legyünk a beígért órákban.
Az engedélyt majd hétfőn kapjuk meg a Zitától. Addig kaptunk haladékot még egyszer utánajárni, mit kell írni a "Termékkörök" táblázatba.
Csak azt tudtam, kb. miket tartunk majd, de nevet azt én adtam nekik, találomra csoportosítva az árukat, termékkör lista híján.
Zita megsegített, elárulta, hogy igenis létezik termékkör lista, számozva ráadásul. Rákerestem. Nyert.
Úgyhogy hétfőre visszük a ráncbaszedett listánkat, arra lesz a működési kiállítva, nem az álatalam odaböfögött termékkategóriákra.
Olyan izgatott is lettem ettől, hogy most a Z-pontos wikis jegyzeteim közt ott látom végre a termékeinket! Istenem! Hányan kérdezték, hogy mit tartunk majd. Mennyire nem tudtunk értelmesen válaszolni - hát hogy soroltam volna ezt mind fel?
Na tessék kérem, ezt mind (meg amik nem):
(Természetesen válogatott árukészlet lesz ebből, de ilyen széles skálán. Minden termékkörből azokat, amik valamiért érdekesek, hiánycikkek a faluban, létfontosságúak.)
6. sz. melléklet a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelethez
Termékkörök
Termékkörök
1. Élelmiszer
1.1. Meleg-, hideg étel
1.2. Kávéital, alkoholmentes- és szeszes ital
1.3. Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital,
1.4. Cukrászati készítmény, édesipari termék
1.5. Hús-és hentesáru
1.6. Hal
1.7. Zöldség- és gyümölcs
1.8. Kenyér- és pékáru, sütõipari termék
1.9. Édességáru (csokoládé, desszert, nápolyi, cukorkaáru, előrecsomagolt fagylalt és jégkrém stb.),
? 1.10. Tej, tejtermék (vaj, sajt, túró, savanyított tejtermék stb.)
1.11. Egyéb élelmiszer (tojás, étolaj, margarin és zsír, olajos és egyéb magvak, cukor, só, száraztészta, kávé, tea, fűszer, ecet, méz, bébiétel stb.)
1.12. Közérzetjavító és étrend-kiegészítő termék (gyógynövény, biotermék, testépítõ szer stb.)
2. Dohányáru (dohánytermék, dohányzáshoz szükséges kellék)
3. Textil (szövet, ruházati méteráru, háztartási textiltermék, lakástextília, ágynemű, asztalterítő, törölköző, kötőfonal, hímzéshez, valamint takaró és szőnyeg készítéséhez szükséges alapanyag, rövidáru, tű, varrócérna, gomb stb.)
4. Ruházat (gyermek, női, férfi ruházati cikk, bőrruházat és szőrmeáru, ruházati kiegészítő)
5. Babatermék (csecsemő- és kisgyermek-ruházati cikk, babakocsi, babaülés, babaágy, babaápolási cikk stb.)
6. Lábbeli- és bőráru
7. Bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, világítástechnikai cikk;
8. Hangszer;
9. Villamos háztartási készülék és villamossági cikk
10. Audió- és videóberendezés
11. Audiovizuális termék (zenei- és videó felvétel, CD, DVD stb.)
12. Telekommunikációs cikk
13. Festék, lakk
14. Vasáru, barkács, és építési anyag
15. Szaniteráru
16. Könyv
17. Újság, napilap, folyóirat, periodikus kiadvány
18. Papír- és írószer, mûvészellátó cikk (vászon, állvány stb.)
19. Számítógépes hardver- és szoftver termék
20. Illatszer, drogéria
21. Háztartási tisztítószer, vegyi áru
22. Gépjármű- és motorkerékpár-üzemanyag, motorbenzin, gázolaj, autógáz, gépjármű-kenőanyag, -hűtőanyag és adalékanyag
23. Háztartási tüzelőanyag
24. Palackos gáz
25. Óra- és ékszer;
26. Sportszer, sporteszköz (horgászfelszerelés, kempingcikk, csónak, kerékpár és alkatrész,tartozék, lovas felszerelés, kiegészítők stb.)
27. Játékáru
28. Közérzettel kapcsolatos nem élelmiszer termék (vérnyomásmérő, hallókészülék, ortopéd cipő, mankó stb.)
29. Tapéta, padlóburkoló, szőnyeg, függöny
30. Virág és kertészeti cikk
31. Kedvtelésből tartott állat
32. Állateledel, takarmány
33. Állatgyógyászati termék
34. Szexuális termék
35. Fegyver és lőszer
36. Pirotechnikai termék
37. Mezőgazdasági, méhészeti és borászati cikk, növényvédő szer, termésnövelő anyag, a tevékenységhez szükséges eszköz, kisgép (pincegazdasági felszerelés, vetőmag, tápszer, kötözőfonal, zsineg stb.)
38. Fotócikk
39. Optikai cikk (? távcső)
40. Kegytárgy, kegyszer, egyházi cikk
41. Temetkezési kellék
42. Díszműáru, műalkotás, népművészeti és iparművészeti áru;
43. Emlék- és ajándéktárgy;
44. Numizmatikai termék
45. Kreatív-hobbi és dekorációs termék
46. Használtcikk (használt könyv, ruházati cikk, sportszer, bútor, egyéb használtcikk, régiség)
47. Személygépjármű
48. Egyéb gépjármű (tehergépjármű, lakókocsi, 3,5 tonnánál nehezebb jármű)
49. Személygépjármű és egyéb gépjármű-alkatrész és -tartozék
50. Motorkerékpár, motorkerékpár-alkatrész és -tartozék
51. Mezőgazdasági nyersanyag, termék (gabona, nyersbőr, toll stb.)
52. Mezőgazdasági ipari gép, berendezés
53. Irodagép, -berendezés, irodabútor
54. Speciális gép, berendezés (ipari robot, emelőgép, mérőberendezés, professzionális elektromos gép, berendezés, hajó, repülõgép stb.)
55. Ipari vegyi áru
56. Egyéb termelési célú alapanyag termék (műanyag-alapanyag, nyersgumi, ipari textilszál, textilipari rostanyag, kartonpapír, drágakő)
57. Nem veszélyes, újrahasznosítható hulladék termék
58. Zálogház által, a tevékenysége keretén belül felvett és ki nem váltott zálogtárgy
59. Egyéb (jelölje meg).
(Egyébként ez több, mint ahány sor van a bejelentőlapon vagy a működési engedély formanyomtatványán.)