Z-Pont Közösségi iroda, Zebegény

6jún/110

Jótállás

Arra mentem vissza szombaton a boltba, hogy a húgom épp elad egy halom dinamós lámpát egy halom kissrácnak.
Csak pár percre hagytam magára a látogatóba jött családomat, és máris forgalmat csináltak. :-)

Másnap félálomban bámultam a laptop monitorját, kerestem a neten a hűtő hőmérsékletét-, meg takarítási műveleteket nyilvántartó lapokat mintának, vagy, hogy hol lehet beszerezni, kint megint zuhogott az eső, sehol semmi mozgás.  Egyszercsak elrobog egy csoport, a tanító nénik nógatták a gyerekeket, hogy nem veszünk most semmit, el kell érni a vonatot.
Kivált a csoportból egy kisfiú, belépett, elhadarta a kérdést, hogy holnap mikor tetszenek nyitva lenni, mondom semmikor, hogy akkor ma meddig, ma hétig, de mi a baj, mit szeretnél... És már kint is volt a csoportban megint. Nem tudtam meg, miért olyan fontos, hogy bejöhessen, mit akarhat ennyire megvenni.

Este már bezártunk, de még volt fél óránk, mielőtt felmentünk volna a Gyöngyöshöz a beígért brassóit megenni. Addig beültünk a Mókusba egy-egy kávéra. Eljött az idő, elindultunk fel vendégségbe. Jaj! A Gabi nénitől kapott bor! Bent felejtettem a hűtőben, azért még beszaladok.
Szabi! Ez az a kissrác, állj! Ablak leteker, hahó kisfiú!, te, igen, mit szerettél volna?

Jaj, csak tegnap vett itt egy lámpát, és rossz a kapcsolója. De ők mennek már holnap reggel vissza haza. Ajaj. Akkor tudod mit, itt egy másik, kicseréljük. Mi reggel nem tudunk itt lenni, add be a rosszat a postára a blokkal. Remélem ez már jó lesz. Szia.

Megkaptuk, beadta.
Rozsdás kívül-belül, és letört bent egy pöcök, ami miatt nem lehet a pumpálóját rögzíteni és nem is világít.

Azt hittük átvert minket, de nem tudjuk eldönteni, hogy gyanusítgassuk-e magunkban, hogy ugrált egy picit rajta, mielőtt tönkrement, vagy tényleg kifogott egy rossz darabot.
Ahogy telnek a percek, meg kell kövessük mégis a kisfiút - egyre inkább azt gondoljuk, hogy eleve vacak volt, végülis kívül nincs agyonkarcolva, semmi komoly külsérelmi nyom, csak a rozsda, az meg nem lehetett egy nap alatt.

Máris írhatok egy selejtezési jegyzőkönyvet.

-

3 napon belül amúgyis zokszó nélkül vissza is kell vegyünk mindent.

Beküldte: BYS

Hozzászólások (0) Hivatkozások (0)

Nincsenek hozzászólások.


Leave a comment

Nincsenek hivatkozások.