Kár
Most vettek egy teát ajándékba... végre. És szólt is a vevő, hogy nem kaphatna-e másikat, mert ennek a záró cimkéje szakadt. És megint találtam kettőt. Hogy kibontották megszagolni, vagy a múlt heti festés alatt sérült-e meg (pedig, mint a hímestojásra), sosem fogom megtudni. És még két méz kikristályosodott, meg egy harmadik már két nappal ezelőtt.
Öümm, ez azt mondja, hogy besz. áron össz. br. 6750Ft lesz, ide a kukába, legyen szíves.
Feladom.
Egy boltban csak veszteséget lehet termelni, erre a következtetésre jutottam. Legyünk inkább tényleg elektro- és robottechnikai bolt, mert az közel távol sincs. Ehh. És nem romlandó áru, nem csap ki a kakaóvaj, mert meleg van, meg ilyenek.
Mihez kezdjek a bolondokkal?
Alig 24 óra telt el, és tessék, itt a következő.
Azzal kezdte, hogy van ez az ezüst gyűrűje, mit lehetne erre építeni? Aztán mesélt a halott feleségével folytatott vitáiról, majd kért valami ekkora magnóba 4-5 bébielemet, meg bicska kellett volna, odahajolt orral a cukrokhoz, hogy mi ez, meg volt-e itt a Rózsika, végül vigyorogva felajánlotta, hogy kiül az ajtóba egy hokedlira, elriasztani azt a kevés vevőt is.
Én meg csak szégyenkezem, hogy aggódva nézek ki a portálon a járókelőkre, hogy ezek mind nem fognak merni bejönni miatta (nem mintha amúgy bárki is bejönne) és azon törtem a fejem, hogy rakjam ki.
Pedig szegény, egyedül van, csak valami emberségességre vágyik és tessék. Megadhatnám neki ezt a pár perc figyelmet, de ha belemerülök a kedveskedésbe, akkor visszatérő vendég lesz.
Mit tegyek, hogy kezeljem őket, meg a lelkiismeret-furdalásomat?
Trombitás István
Jó napot kérem, István vagyok, értem kérem harakiri van, nagy motoros voltam, igen, megőrültek értem a lányok, igen kérem, szétszedtek, én ezermester vagyok kérem, igen, trombitás, Hacki Tamás kettő, igen, gyermekkorom óta művelem a dolgokat, igen, több szakmával rendelkezem, igen, engem kérem rátettek a világörökségre, igen, a katonazenekarban játszom igen, trombitán, ezt hallgassa: trumpppappa-truu-truppa-traaa-tra-traa-tra-tumppapa.
Húha, jó napot... Jézusom.
(Na tessék, az első vevőm egy bolond. És én most hogy fogom őt kitessékelni, nekem dolgoznom kéne, kitalálni végre a bolt berendezését, megírni az elmaradt selejtezési jegyzőkönyveket, visszáru jegyzőkönyvet, átutalni a járulékaim a NAV-nak, megrajzolni az ikonokat, arculatot csinálni, bélyegzőt, ajánlatot kérni mobil kézmosóra, megrajzolni a Zebegény térképet, biciklikosarat keresni, begépelni a Vasparipa étlapját, megcsinálni a hűtő- és a takarítási naplót, kicserélni a plakátot, beárazni, kinyomtatni, felragasztani a cerbonák meg a sebtapaszok árait... Ne most kérem!)
Cseresznyepiac
Hát, hogy nem vennék-e át 25kg cseresznyét. Nagyon finom. 400 kilója.
Jajj, én borzasztó szívesen, de nem tehetem, nekem számla kell mindenről, ami a boltban van.
Pedig már láttam magam előtt, ahogy a fodros szélű papírtálkákban piroslanak a cserik, kint egy hokedlin, és az emberek özönlenek és nem bírnak ellenállni, hogy ez mennyire cuki, milyen provanszi. Ó. Pont ilyet akartam, így kéne fessen a bolt, és akkor most mit tegyek!
Nem lehet, nem lehet, nem szabad, édes Istenem!
Még a Szabi is azt mondja, hogy nem... Meg a Terike is.
Akkor tudok-e valakit, aki átvenné. Nem sajnos. Kérdezzék a Mókusban, ott sokakat ismernek. Vagy, ha még Nagymarosig elmennek, ott pont most van a piac. Vagy hát, pakolják itt ki. Itt a padunk, tessék erre lerakni, nyomtatok is egy Friss, finom cseresznye, 450Ft/kg papírt.
Akkor ebben maradtunk, most ott áll a bácsi. Még csak a Teri, meg én* vettünk.
Remélem menni fog a bolt, végülis az én felelősségem is, ha már így rábírtam őket. Nagyon izgulok értük.
(A férfi 68 éves, és még fára mászik. Mondta is a felesége, hogy nem meri teljesen felküldeni, csak a fa felét szedik le, fél, hogy leesik. Eszembe jutott a Szerelem a kolera idején 
.)
* És most itt állok egy kiló cseresznyével, a Szabi meg jön holnap és hozza még hozzá, amit Pécsváradon leszedett. Jézusom, hogy fogok én ezzel elszámolni neki, hogy a napi bevételünket ránkrohadó cseresznyére költöm... Fel kell kelnem hajnalban és sütni belőle valamit... el kell tüntetnem valahogy.
A kéményseprő ára
A kéményseprőnk visszatért.
Ezúttal teljesen hivatalos ügyben járt itt.
Betoppant a Katával együtt, meg egy kollégájával. Hogy hol a Márti, mert neki be van kötve a kémény, ki kéne tisztítsák, ellenőrizzék. Mondom, nincs itt, hívják fel, vagy nézzék meg a cukiban. De közös a kéményünk, ide van bekötve hozzánk, nem?. Hát, akkor nézzék meg.
Már bent is volt a kéményseprőnk a raktárban, ahol minden egymásra van halmozva. Se szó se beszéd, eltolta a még ki sem csomagolt és feleslegesen vett munkalapot, felnyalábolta és odébbtette a még fel nem tett díszléceket, elengedve a füle mellett a hiábavaló "majd én" szisszenésemet. Kérdezem, akkor most kiveri az évek óta bemázolt nyílást? Ki, ja. Jajj! És nem lehetett volna előre szólni, hogy jönnek, és készüljek, pakoljam el, amit féltek, meg ami útban lesz? Hát ők minden évben jönnek. Ja, és ebből nekem tudnom kellett volna, hogy idén pont ma, és idén előszőr az éveken át ki nem nyitott nyíláson fognak benyúlkálni .
Könyörögtem, hogy legalább hadd terítsek oda valamit alá. Na, jó.
És már ki is verte kalapáccsal a tisztítólyuk ajtaját.
(Nem sok mindent gondolt fontosnak közölni, hogy most mi lesz, csak nekiesett mindennek.)
- Nincsen-e lapátja, meg vödre?
- Nincs. De mi van, hát nem készültek? Egy egyszerhasználatos kesztyűt tudok adni, meg ott a szemeteszsák, a szemeteslapáttal abba beteheti.
- Az is jó lesz.
- Kösz.
- Na, kész.
Állig kormos volt. Édes Istenem! Mi történt ott?
Jótállás
Arra mentem vissza szombaton a boltba, hogy a húgom épp elad egy halom dinamós lámpát egy halom kissrácnak.
Csak pár percre hagytam magára a látogatóba jött családomat, és máris forgalmat csináltak.
Másnap félálomban bámultam a laptop monitorját, kerestem a neten a hűtő hőmérsékletét-, meg takarítási műveleteket nyilvántartó lapokat mintának, vagy, hogy hol lehet beszerezni, kint megint zuhogott az eső, sehol semmi mozgás. Egyszercsak elrobog egy csoport, a tanító nénik nógatták a gyerekeket, hogy nem veszünk most semmit, el kell érni a vonatot.
Kivált a csoportból egy kisfiú, belépett, elhadarta a kérdést, hogy holnap mikor tetszenek nyitva lenni, mondom semmikor, hogy akkor ma meddig, ma hétig, de mi a baj, mit szeretnél... És már kint is volt a csoportban megint. Nem tudtam meg, miért olyan fontos, hogy bejöhessen, mit akarhat ennyire megvenni.
Este már bezártunk, de még volt fél óránk, mielőtt felmentünk volna a Gyöngyöshöz a beígért brassóit megenni. Addig beültünk a Mókusba egy-egy kávéra. Eljött az idő, elindultunk fel vendégségbe. Jaj! A Gabi nénitől kapott bor! Bent felejtettem a hűtőben, azért még beszaladok.
Szabi! Ez az a kissrác, állj! Ablak leteker, hahó kisfiú!, te, igen, mit szerettél volna?
Jaj, csak tegnap vett itt egy lámpát, és rossz a kapcsolója. De ők mennek már holnap reggel vissza haza. Ajaj. Akkor tudod mit, itt egy másik, kicseréljük. Mi reggel nem tudunk itt lenni, add be a rosszat a postára a blokkal. Remélem ez már jó lesz. Szia.
Megkaptuk, beadta.
Rozsdás kívül-belül, és letört bent egy pöcök, ami miatt nem lehet a pumpálóját rögzíteni és nem is világít.
Azt hittük átvert minket, de nem tudjuk eldönteni, hogy gyanusítgassuk-e magunkban, hogy ugrált egy picit rajta, mielőtt tönkrement, vagy tényleg kifogott egy rossz darabot.
Ahogy telnek a percek, meg kell kövessük mégis a kisfiút - egyre inkább azt gondoljuk, hogy eleve vacak volt, végülis kívül nincs agyonkarcolva, semmi komoly külsérelmi nyom, csak a rozsda, az meg nem lehetett egy nap alatt.
Máris írhatok egy selejtezési jegyzőkönyvet.
-
3 napon belül amúgyis zokszó nélkül vissza is kell vegyünk mindent.
Információs- és Turisztikai Hivatal
Már be-bekukkantottak eddig is, megkérdezni, merre a múzeum, hány perc, hogy lehet a templomot kinyittatni, hol az Almáskert, hol lehet itt még lottózni ilyenkor, merre van a sárga út.
De most végre igazi missziót teljesíthettem!
Bejött egy nagyon szép, apró, csuparánc, csillogó szemű hölgy, hogy a plébániát keresi. Elmondtam merre, de hogy nem biztos, hogy ott az atya, mert most volt útikereszt szentelés a püspök úrral közösen - biztosan együtt bóklásznak még valamerre. Jöjjön vissza, ha nem járt sikerrel.
Visszajött. Addigra ki is kerestem a Kapás atya számát.
Egy egész csoportot hoz magával (még sok ilyen ráncos, mosolygós, bakancsos nénit, amilyen a nagymamám is volt), előörsnek van itt, felderíteni a terepet, bejelentkezni mindenhova. Megnéztük a Hubertus étlapját a neten, felírta a Hajózási múzeum elérhetőségeit, a Szőnyi múzeumét, a miénket (mint Információs- és Turisztikai Hivatal!), ha még lenne valami kérdése, elmodtam az összes étkezési lehetőséget, melyik mit tud, megbeszéltük a cukrászdát és a rétesest is - melyik miért jó.
Mosolyogva távozott, én meg úgy örültem, hogy végre, igazi komplex, vaskos küldetésen vagyok túl és tudtam a válaszokat. Szuper volt!
És a jövő héten tényleg be kell gyűjtsük az étlapokat mindenkitől, tök jó ötlet volt a Szabitól, hogy kifüggeszük.
Nyertem!
Nyitás előtt negyed órával értem le a hegyről. A faluban már pezsgés volt: egyik fele a misére készült, a későn kelők meg boltban voltak tejért és kifliért reggelire.
Gyorsan én is kitettem a padot és már bent is volt egy nagymama a két unokával, hogy megnézzék, mi ez itt. Megint csak szemlesütés, szabadkozás, hogy ez nem az, aminek látszik. Elnézték nekem.
Kértek 20dkg olajos magvat (kesu, mandula, mogyoró).
Mondtam, hogy ne tegye, nagyon drága, 58Ft 1 deka.*
Nem adták fel, valamit - bátorításképp - venni akartak. Végül 4db Sport szelet (vittek haza a többieknek is), meg egy kosár mellett döntöttek.
Kint a padon le is ültek, gyorsan megenni.
- Nyert! Mi van, ha nyert? Nyertünk! Kapunk még egyet?
- Öhmm, hát, hadd nézzem csak... minden negyedik nyer ömm, egy újabb 25g-os szeletet. Ó! (Azt hittem, valami szokásos sms-es beküldős promóció, eddig oda sem bagóztam rá, mi ez az akciós cimke a csokin.) Hát, öhmm, akkor igen. Hihi.
Szépen, óvatosan letette a kislány az épp csak megkezdett, megrágott csokit a padra és bejött beváltani a nyerő papírt a jutalom csokira.
- Ez is nyert! Nézd, a tiéd is!
A kisfiúnak is nyerő szelete volt . Nem semmi család, 4 szeletből kettő...
Auu .
Auu, mert egy szeletet 46Ft-ért vettünk, azaz 4Ft hasznunk van egy darabon. És az akcióban természetesen nem veszünk részt, mert azt sem tudtam, hogy van. Vagyis nem kapjuk vissza a Sportszelet-gyárból az ajándék csokik árát . Azaz eladtam 4 szeletet, ezzel keletkezett 16Ft bevételünk és elajándékoztam 2x46Ft-ot. Ahh. De mit tehettem volna, nagyon aranyosak voltak, és úgy örültek a nyereménynek, mégsem mutathatok fityiszt, hogy nyertél, persze de nem itt, bibibí.
Szóval ez lenne a mai mérlegünk.
Na jó, azért bőven megérte az a 92Ft veszteség, befektetésnek is, hogy jó szájízzel távoztak. És kosarat is vettek, úgyhogy nem panaszkodhatok.
-
* (Annyira örültem pedig, hogy végre valaki ezt kéri, mert szerintem ezek a legjobb nassolni valók, pont erre kitalálva, hogy séta közben kicsit régcsálhassanak valamit, ami még egészséges is, meg változatosság is a csokik után, és pont az a jó benne, hogy nem kell egy egész zacskóval megvegyenek belőle, lehet csak pár dekát is, és úgy sajnáltam, hogy ennyibe kerül - de ennyiért vettük).
Árpi bead kétezret. Csak tudjál róla.
- ... nem tudott visszaadni a 10-esből, és ne kelljen már e miatt feljönnie hozzám megint, holnap meg úgyis találkozunk.
- Oké, persze. Nem gond.
Nakérem, így kell használni a Z-pontot. Jeles.
(A fenti jelenet megtörtént eseten alapul.)
(Beadta. 2011. június 5., 8:47)
A kéményseprő igazolványa
Napok óta itt kószálnak, nem győzöm tapogatni magam valami gombért. (Napok óta ugyanbban a gatyában vagyok persze - amin nincs gomb, de minden csatot és kapcsot megfogtam már, hátha az is jó. Persze lehet, hogy tévedésben élek, nem is gombot kell fogni, ha jön a kéményseprő, csak valaki megszivatott évekkel ezelőtt .)
Ma már csak egy ment el délelőtt a főúton, őt sem hagytam ki.*
Aztán pár órával később meg, miközben kint a létráról magyarázott egy csoportnak a Szabi, hogy menjenek még fel az emlékműhöz is, mert onnan jó a kilátás, én meg az ajtófélfát támasztottam, egy másik csoportból valaki a kezembe nyomott valamit, hogy most találta. És eltűnt.
Egy kéményseprő igazolványa volt, sokféle telefonszámmal, amit mind hiába hívtam, nem vették fel.
Széles vigyorral dugtam el a szigorú számadású bizonylataink közé, hogy biztosítsam a szerencsénket. Ennél nagyobb darabot sosem tudnánk kiszakítani egy kéményseprőből, nagyon értékes erekje.
Újabb pár óra múlva a talizmántól máris el is kellett búcsúzzak, mert megint elsétált itt az ember, és mikor a Szabi rárontott, hogy "Hahó, kéményseprő!", nem vesztett-e el egy igazolványt, akkor azt mondta, hogy de.
Úgyhogy ma megint "megmentettünk" valakit.
Nekünk meg annyi maradt, hogy hátha az is elég, hogy érintkezett az "Pénztárgép napi bevételének módosító tételeivel". (A kasszába kellett volna dugni, de az most még csak egy pohár.)
* Hihihi! Épp erre jött a kéményseprőnk, miközben ezt a bejegyzést írtam róla! Be is integetett.