A kéményseprő igazolványa
Napok óta itt kószálnak, nem győzöm tapogatni magam valami gombért. (Napok óta ugyanbban a gatyában vagyok persze - amin nincs gomb, de minden csatot és kapcsot megfogtam már, hátha az is jó. Persze lehet, hogy tévedésben élek, nem is gombot kell fogni, ha jön a kéményseprő, csak valaki megszivatott évekkel ezelőtt 
.)
Ma már csak egy ment el délelőtt a főúton, őt sem hagytam ki.*
Aztán pár órával később meg, miközben kint a létráról magyarázott egy csoportnak a Szabi, hogy menjenek még fel az emlékműhöz is, mert onnan jó a kilátás, én meg az ajtófélfát támasztottam, egy másik csoportból valaki a kezembe nyomott valamit, hogy most találta. És eltűnt.
Egy kéményseprő igazolványa volt, sokféle telefonszámmal, amit mind hiába hívtam, nem vették fel.
Széles vigyorral dugtam el a szigorú számadású bizonylataink közé, hogy biztosítsam a szerencsénket. Ennél nagyobb darabot sosem tudnánk kiszakítani egy kéményseprőből, nagyon értékes erekje.
Újabb pár óra múlva a talizmántól máris el is kellett búcsúzzak, mert megint elsétált itt az ember, és mikor a Szabi rárontott, hogy "Hahó, kéményseprő!", nem vesztett-e el egy igazolványt, akkor azt mondta, hogy de.
Úgyhogy ma megint "megmentettünk" valakit.
Nekünk meg annyi maradt, hogy hátha az is elég, hogy érintkezett az "Pénztárgép napi bevételének módosító tételeivel". (A kasszába kellett volna dugni, de az most még csak egy pohár.)
* Hihihi! Épp erre jött a kéményseprőnk, miközben ezt a bejegyzést írtam róla! Be is integetett.