A kéményseprő ára
A kéményseprőnk visszatért.
Ezúttal teljesen hivatalos ügyben járt itt.
Betoppant a Katával együtt, meg egy kollégájával. Hogy hol a Márti, mert neki be van kötve a kémény, ki kéne tisztítsák, ellenőrizzék. Mondom, nincs itt, hívják fel, vagy nézzék meg a cukiban. De közös a kéményünk, ide van bekötve hozzánk, nem?. Hát, akkor nézzék meg.
Már bent is volt a kéményseprőnk a raktárban, ahol minden egymásra van halmozva. Se szó se beszéd, eltolta a még ki sem csomagolt és feleslegesen vett munkalapot, felnyalábolta és odébbtette a még fel nem tett díszléceket, elengedve a füle mellett a hiábavaló "majd én" szisszenésemet. Kérdezem, akkor most kiveri az évek óta bemázolt nyílást? Ki, ja. Jajj! És nem lehetett volna előre szólni, hogy jönnek, és készüljek, pakoljam el, amit féltek, meg ami útban lesz? Hát ők minden évben jönnek. Ja, és ebből nekem tudnom kellett volna, hogy idén pont ma, és idén előszőr az éveken át ki nem nyitott nyíláson fognak benyúlkálni 
.
Könyörögtem, hogy legalább hadd terítsek oda valamit alá. Na, jó.
És már ki is verte kalapáccsal a tisztítólyuk ajtaját.
(Nem sok mindent gondolt fontosnak közölni, hogy most mi lesz, csak nekiesett mindennek.)
- Nincsen-e lapátja, meg vödre?
- Nincs. De mi van, hát nem készültek? Egy egyszerhasználatos kesztyűt tudok adni, meg ott a szemeteszsák, a szemeteslapáttal abba beteheti.
- Az is jó lesz.
- Kösz.
- Na, kész.
Állig kormos volt. Édes Istenem! Mi történt ott?
Hát: félretolta az aláterített lapokat, mert zavarta a térdelésben, úgyhogy a teljesen új, mégle sem szegélylécezett padlón a sarokban szép kupac korom állt. Úgy fest, elúnta a szarakodást a lapátolással. A többi meg a falon szétkenve. Mindjárt sírok.
Bezártam szépen, amíg hátul a raktárban megpróbáltam felsöpörni, a padló és a fal közötti résekből kiporszívózni a korombuckákat, meg elsirattam a frissen festett falat és a szétzúzott ajtót.
Nagyon ajánlom neki, hogy a pusztításért cserébe tényleg hozzon szerencsét.